Kaslik Editről

Kaslik Edit Ottilia színes, sokoldalú egyéniség volt. Önállósága, magabiztossága már egészen kicsi korában megmutatkozott. Még óvodás volt, amikor önállóan megtanult olvasni. A népmesék gazdag, fantáziadús világának hatása felnőtt korában is végigkísérte. Jelen volt benne a játékosság, a kópés humor, a minden akadály feletti győzni akarás.

Veleszületett tehetségéhez szerencsésen társult a hihetetlen türelem, céltudatosságához a kitartás, szorgalmához a következetesség.

Könnyen tanult. Az általános és középiskolát kitűnően végezte. Nyolcadikos volt, amikor két osztálytársával együtt elnyerték az országos orosz nyelvi verseny I. helyezését. Az egri Gárdonyi Géza Gimnázium falán pedig a „Kiválóságaink” között ott van az Ő neve is. Megtanult németül is, az angolt pedig később munka-nyelvként használta. A közgazdasági egyetem elvégzése után pénzügyi szakemberként kezdte pályáját. Életének fontos állomása volt a Juventus Rádiónál eltöltött időszak, ahol gazdasági igazgató volt. Utána került a Habitat for Humanity Európai-Középázsiai Irodájába pénzügyi vezetőnek.

Munkatársai szerint mindig jó kedélyű, ragyogó mosolyú lány volt, tele élettel, energiával. Szerették mély, emberi empátiája, másokon való segíteni akarása miatt. Tisztelték szaktudását, igazságérzetét, harcos, dinamikus egyéniségét. A Habitat tevékenységét missziónak tekintette. 4 országban épített házakat Dél-Afrikától Csurgóig. Pénzügyi szakemberként 19 ország Habitat-szervezetének tevékenységét segítette Örményországtól Portugáliáig. Munkája révén barátokat szerzett a Habitat nagy családjában az egész kontinensen és a tengeren túlon is. Pályájának csúcsán érte a tragikus autóbaleset.

Életének tanúsága lehet egy Selye János gondolat:

„…a tudásvágy nemcsak felfedezés, hanem életszemlélet, jellem, temperamentum és képzelőerő dolga. Fel kell tehát fedni önmagunkat…”